Az ausztráliai Szcientológia önkéntes lelkészek csapata, amelyik elutazott Szumátrára, hogy segítsen azoknak, akiknek az életét lerombolta a szeptember 30-i földrengés, tovább folytatta a munkát Padangban és a környező településeken. Az első napjukat azzal töltötték, hogy segítséget nyújtottak egy menedékhelyen és egy helyi kórházban, utána pedig a csapat elindult a falvak felé, amelyeket leginkább sújtott a földrengés.

Hajnalban keltek, hogy még az előtt eljussanak a hegyi falvakba, hogy a forgalom a zsúfolt utakon lehetetlenné tenné a közlekedést. Az úton megragadta őket a táj szépsége és ennek ellentéte, a pusztulás: minden ház, amely mellett elhaladtak, megrongálódott, és volt amelyik teljesen megsemmisült – hiányoztak a falak, kitörtek az ablakok.

Az úton végig olyan családokat láttak, akik a házuk mellett maradtak, miután a földrengés lerombolta az otthonukat. Nem akarták otthagyni a tulajdonukat, de féltek visszamenni a házakba, ezért sátrakat vertek, és folytatták az életüket, ahogy tudták.

A Szcientológia önkéntes lelkészek egy rögtönzött táborba érkeztek, ahol nagyon sok család gyűlt össze. Az önkéntesek megálltak segíteni. Először ételt osztottak, amivel megtöltötték az autót mielőtt elindultak a városból, majd megmutatták a családoknak, hogy hogyan kell Szcientológia asszisztokat adni, amelyeket L. Ron Hubbard fejlesztett ki, és a szellemi-lelki tényezőket lehet velük orvosolni, amikor valakit stressz, trauma, betegség vagy sérülés ér.

A hegyi úton felfelé eljutottak egy menekülttáborba, ahol a hivatalos szervek és önkéntesek segítettek nekik lepakolni a készleteket, amiket magukkal hoztak.

Az önkéntes lelkészek végigmentek a táboron, és megnézték, hogy mire van a menekülteknek a leginkább szükségük. Amikor leírták a Szcientológia asszisztokat, a menekültek nem csak hogy ki akarták próbálni őket, de meg is akarták tanulni és másoknak is továbbadni, hogy így segíthessenek a többieknek. És pontosan ez történt. A tábor tónusa azonnal megváltozott és magasabb lett, mert a korábbi aggodalom és a bánat átváltozott optimizmussá és reménnyé: mosolygó emberek, akik most már jobban voltak.

Ahogy egyre több ember kapott asszisztot, egyre inkább terjedt a hír, és a tömeg egyre inkább növekedett. A rendőrség és a hadsereg tagjai odamentek, hogy lássák mi történik, majd ők is beálltak a sorba egy asszisztra. Az eredmények annyira szembeszökőek voltak, hogy a tábor vezetője arra kérte a Szcientológia önkéntes lelkészeket, hogy tegyék ki a zászlójukat a tábor központi épülete elé, mert így mindenki tudni fogja, hogy oda mehetnek segítségért.

A táborban töltött jó néhány óra után a Szcientológia önkéntes lelkészek elindultak visszafelé Padangba, de megígérték hogy vissza fognak jönni. Ám a munkájuk még nem ért véget erre a napra. Visszamentek a kórházba, ahol az előző nap voltak Szcientológia asszisztokat adni azoknak, akiknek már segítettek, valamint az új pácienseknek is.

A mentőmunkások épp aznap találtak rá egy kislányra, aki két napja volt betemetve a romok alatt. A teste tele volt zúzódásokkal és nyílt sebekkel, több csontja eltört és már az üszkösödés jelei is mutatkoztak a testén. Sokkot kapott, nem tudta, hogy hol van, azt gondolta, hogy még mindig a romok alá van temetve. Egyre azt sikoltozta: „Segítség, segítség, vigyenek ki innen!” Miközben próbált kiszabadulni, megpróbálta kitépni az infúziót a karjából, ezért a nővérek lekötözték a kezét az ágyhoz.

A Szcientológia önkéntes lelkészek rájöttek, hogy a gyermeknek Helymeghatározó asszisztra van szüksége. A sokk a személy figyelmét egy múltbeli fájdalmas vagy riasztó eseményhez köti. A helymeghatározó assziszt a személy figyelmét a jelen környezet felé irányítja, ezért a trauma áldozatai az ilyen assziszttól elég gyakran hatalmas változást tapasztalnak.

A kislány gyorsan rájött, hogy hol is van, de a fájdalmai olyan erősek voltak, hogy még mindig magán kívül volt. Az önkéntes lelkész több órán át folytatta, különböző Szcientológia asszisztokat adott neki, olyan eljárásokat, amelyek „szellemi elsősegélyként” ismertek.

A kislány fokozatosan megkönnyebbült. Abbahagyta a sikoltozást és a rángatózást és végül elaludt – ekkor aludt el először azóta, hogy megmentették és valószínűleg azóta, hogy a földrengés megtörtént. A bátyja mellette volt azóta, hogy az életmentők megtalálták, és megtanulta, hogy hogyan adjon neki asszisztot, így később is tudott neki segíteni.

A Szcientológia önkéntes lelkészek megígérték, hogy másnap is visszamennek, és így ért véget ez a fárasztó, de eredményes nap.

Amikor L. Ron Hubbard 1976-ban létrehozta a Szcientológia Önkéntes lelkész programot, ezt írta: „Az önkéntes lelkész nem takarja el a szemét a lét fájdalma, gonoszsága és igazságtalansága láttán. Sőt, képzett arra, hogy kezelje ezeket, és segítsen másoknak felszabadulni a hatásuk alól, segítsen új személyes erőt elérni számukra.” A Szumátrán szolgáló Szcientológia önkéntes lelkészek tényleg e szerint élnek.